Naked Light

Hello, szia ősziszünet:333

A felnőtté válás egy dolgot jelent: függetlenséget. Mind vágyunk rá. Néha más embereket használunk, hogy kiharcoljuk magunknak. Néha a másikban találjuk meg. Néha a függetlenségnek ára van, és ez az ár lehet nagyon borsos is, mert a legtöbbször harcolnunk kell, hogy kivívjuk függetlenségünket. Soha nem adjuk fel és soha nem mondunk le róla.

Minél nagyobb csatát vívsz meg, annál nagyobb utána a boldogság. Olyan szintekre emel a saját erőd, amiről azt gondoltad, hogy nem is létezik, vagy egyszerűen csak a képzeleted szüleményeként élheti meg a holnapot. De ott van, jön, csak hinni kell benne. Felülemelkedni a szomorú szürkeségen, állni a sarkadon, kiállni magad mellett, és hinni a saját erődben.

Egy csomó oka van annak, hogy mivé válunk. És a legtöbb okról sejtelmünk sincs. És ha azt nem választhatjuk meg, hogy honnan jövünk, azt eldönthetjük, hogy hová tartunk.

Csak ennek van értelme. Szeretni valakit ''csak''. Ok nélkül, indok nélkül. Csak azért, mert van, mert létezik, mert megszületett. Érted, neked. Minden más őrültség. Megfelelni elvárásoknak, kötelességeknek, feladatoknak. És közben nem élni, nem szeretni. Ez az őrültség. Hiába próbálsz felhozni ellene millió érvet és egy másik mellett szintén milliót. Mert ez az, aminek valójában semmi értelme. Ez az igazi őrültség. Érveket és ellenérveket gyártani.

Nem tudom, kinek kell hálásnak lennem, hogy megismerhettelek, de ez nem is érdekes, annyira köszönöm Neked, hogy vagy. Köszönöm a mosolyokat, a boldogságot a szívemben, a türelmet, a nyugalmat és a szeretetet. Köszönöm, hogy itt vagy, hogy fontos vagyok neked és hogy Te is fontos lehetsz nekem.

Mindenkinek van egy élet-könyve, ahol a sors rója egymás után a sorokat, és más embereket is beleír a sorsunkba, egy-egy oldalt szentelve nekik. Az én könyvemben még a margóra is a te nevedet írta.

Soha nem tudtak más szavai úgy ütni, mint a te szavaid. Hogy tudott fájni minden ékezet, minden magánhangzó, mind megütött és bántott, és mégis, úgy szerettem őket, annyira, ahogy téged.

Nehéz elképzelni, hogy tudná éppen az a férfi begyógyítani a sebeimet, aki okozta őket.

Játszd velem a legszebb társasjátékot. Játssz velem boldogságot. Mert egyedül nem tudok. Mert nélküled nem tudok. Mert nem lehet. Mert a boldog játékhoz két ember kell. A játékszabály egyszerű. Csak adni kell. A szívünket. Egymásnak. Mindig adni, mindig kapni. Így válik egész életünk egyetlen nagy karácsonnyá. Játssz velem.

A kimondott szóban azt hallod: "nem", a ki nem mondott szóban látod az "igen"-t. A száj üzenete: "nem", a szemek "igen"-t mondanak. A kimondott szóban azt hallom: "menj", miközben minden porcikád azt kéri: "maradj". És ezek az igaz szavak. A látott szavak.

Szakadó eső, köd, napsütés, tomboló orkán, szelíd tavasz, perzselő nyár, tarka ősz, zöldellő erdő, azúrkék óceán... Nem látod, nem tudod. Mert háttal ülsz. Háttal az ablaknak. Amin túl ott a világ. Szakadó esővel, köddel, napsütéssel, tavasszal, ősszel, tóval, óceánnal... annyi mindennel. De te nem fordulsz meg. Nem fordulsz meg, mert félsz. Félsz attól, hogy a látvány magával ragad, és netán majd ki akarsz lépni az ajtón. Ezért inkább háttal ülsz, és azt hazudod magadnak, hogy szebb az, amit magad előtt látsz, mint ami mögötted van. És hazudod tovább az életet.

Kétféle számtan van. Az ész számtana és a szívé. Az ész számtana szerint a kettő, az öt, a száz, az ezer vagy a millió mind nagyobb az egynél. De a szív számtanában lehet az egy nagyobb bármennyinél. Kaphatsz bármennyi jó szót, törődést, az összes együttvéve kevesebb, mint egy. Az az egy, amit attól az egytől kapsz.Az Egyetlentől.

Az ember csak akkor tanul meg valamit igazán értékelni, amikor már nem szerezheti vissza többé.

 Az életben nincsenek meglepetések. Mindig az a meglepő, ami igazolja az élet értelmét.

Amit az életbe pakolsz, azt kapod vissza. Amit másnak adsz, azt esetleg egy harmadik valakitől kapod vissza, de visszakapod. Kivétel nélkül mindig igaz. Ezért nem mindegy, hogyan is viselkedsz az emberekkel.

"Megérteni annyi, mint megbocsátani." Ami megfordítva is igaz. Megbocsátani annyi, mint megérteni. Ha irgalmas szemmel tekintünk egy förtelmes emberre, vagy egy förtelmes tárgyra, akkor már majdnem meg is értjük.

Mindenkinek adódik egy olyan pillanat az életében, amikor választás előtt áll. Amikor tudja, hogy lesz Előtte és Utána, és az a bizonyos pillanat a vízválasztó.

 Mi van, ha nincs senki? Mi van, ha úgy éljük le az életünket, hogy senki sem vár?

 - Miért nincs vége soha a szenvedésnek? Miért kell mindennek újra meg újra megismétlődnie?
- Az ember egy pillanatra sem pihenhet meg. Ma eszik, de holnap megint éhes lesz. Beleszeret valakibe, aztán a szerelem elmúlik. Nincs semmije, amikor megszületik – se inge, se gatyája. Egész életében keményen dolgozik, aztán meghal, úgy, hogy megint csak nincsen semmije – se inge, se gatyája. Az ember fiatal, aztán megöregszik. Akármilyen keményen dolgozik is, az idő ellen nem veheti fel a harcot..

Nem tudok boldog lenni úgy, hogy tudom, te valaki mással élsz. Megölsz bennem valamit. Ami köztünk van, az nem mindenkinek adatik meg. Túl gyönyörű ahhoz, hogy elhajítsuk magunktól.

Vajon még hányszor vagyunk képesek hisztérikusan akarni valamit, majd őrült nagyot csalódni, amikor kiderül, hogy valami teljesen másra vágytunk?

 Eljátszuk,hogy erősek vagyunk, higgadtak maradunk, és titkoljuk, hogy nagyon is emberek vagyunk.

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat